Minél inkább fejlődik a technológia, annál többet kell fordítanunk a weblapunk kinézetére, modernizálására és működésére. Nem állhatunk meg, együtt kell fejlődni a változó technológiával, és mindig a kívánt tartalmakat szolgáltatni a megújuló vevők számára is. 2020-ban a számítógépek visszaszorulóban vannak, és egyre nagyobb a szerepük a telefonoknak.

Azonban nem elég csak a mobilbarát kinézetre összpontosítani, mivel egy újabb tendencia kezdi felütni a fejét, amin nem érdemes átsuhanni. Ráadásul ez a tendencia egyre csak nőni fog a kényelmünk érdekében is.

Mostanában egyre gyakoribb az, hogy valaki a telefonjával kommunikál. Vagyis nem hívást kezdeményez, hanem a telefonnak tesz fel kérdéseket, ami válaszol rá. Ez pár éve jelent meg, és Eleinte csak az Apple termékeknél volt gyakori, ahol Siri válaszolt a kérdéseinkre.

Mára már beszélhetünk a Google-ről, Cortana-ról, Alexa-ról, vagy a Samsung Bixby-ről. Ezek a rendszerek felismerik a tulajdonosoknak a hangját, és a beépített motoroknak hála válaszolni tudnak a gyakori kérdésekre. 

Új tendencia, új lehetőség

Miközben régen leginkább vicceket tettek fel ezeknek a hangsegédeknek, ma már konkrét dolgokat is kérdeznek tőle, így az tartalmakat és weboldalakat javasol nekik. Ez SEO szempontjából azt jelenti, hogy amikor a megtervezzük és karbantartjuk a weboldalunkat, akkor a felhasználó hangos keresésének a szándékára is gondolnunk kell.

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az emberek nem ugyanazt beszélik, mint amit írnak, hiszen a verbális kommunikáción keresztül végzett keresések hosszabbak és természetesebbek, mint azok, amelyeket írásos kommunikációban használunk.

Ez radikális változást von maga után a SEO stratégia elkészítésében. A tradicionális kulcsszó tanulmány levezetése mellett a hang alapú keresésre is figyelnünk kell. Ilyenkor a hosszabb mondatok relevánsabbá válnak, mivel a társalgási beszélgetésekben azt szoktuk használni.

Ha mind kettőre felkészülünk, akkor jó eredménnyel kerülünk feljebb, mind a írásos, mind pedig a hangalapú keresések következtében.

Hasonló bejegyzések